Meguntam...

Meguntam... Meguntam, hogy sorban mindenkiben csalódnom kellett... nap mint nap. Kínszenvedés volt. És ez a kínszenvedés minden nap egyre erősebb lett. Sohasem vártam annyira az év végét, mint most. Nem akartam visszamenni soha többet. Elegem volt.Az épületből is, melynek falai közt annyi rosszat  átéltem.
Szinte senki sem tudta min megyek keresztül. Szinte senki sem érezte meg. Ennek így kellett lennie. Végig színészkedtem az egész évet. Mosolyogtam akkor is, ha belül már romokban hevertem. Mosolyogtam, nevettem. És másokat is erre biztattam. Most mondhatja bárki, hogy idióta vagyok. Mert az vagyok. Azért, mert elrejtettem az érzéseimet, falat emeltem a kínszenvedéseim köré, álarcba bújtam. Mondjátok csak! De mi lett volna, ha fordítva cselekedtem volna. Akkor nem az idióta, hanem a depressziós jelzőt kaptam volna. a középutat megtalálni pedig nehéz. De én úgy érzem sikerült. Mert valakik mégis meghallgattak. Többen is. És ezt az álarcomnak köszönhetem. Ha nem bújtam volna el, akkor senki sem beszélt volna velem. Így azonban mégis sikerült olyan barátokra szert tennem, akiket életem végéig meg akarok őrizni. Az ártatlant, a jó barátot, a vicceset, a tapasztaltat, és legjobban a hűségeset. Jogos a kérdés: akkor miért váltok iskolát, miért hagyom magam mögött a barátságot? Mert több a barátomban csalódtam negatívan, mint pozitívan. Azért, mert elvesztettem őket, mert többször megbántottak, mert hazudtak... annyi ok van, hogy itt ülnék reggelig, ha fel akarnám sorolni az összeset. Csalódtam a tanácsadóimban, a felszínesekben, a "nem veszem észre magam" típusúban, az elérhetetlenben, a visszahúzódóban, a tipikus "velem nem lehet jóban lenni" emberrel, a "nagyon elhiszem"-ben, a bajkeresőben, a hódítóban, a "csak magamra gondolok"-ban, a rosszakaróban, a kiismerhetetlenben... de még az ártatlanban is. A többiek pedig csak a barátaim voltak. Akiket úgy szerettem volna megismerni. Azonban sem esélyem, sem lehetőségem nem volt elég. Azonban nem csak osztálytársakban lehet csalódni. Hanem tanárokban.
Emlékszem még az első napjaimra, heteimre. Mennyire odavoltam, hogy mindenki mennyire jól tanít. Hova lettek azok az napok, hetek? Annyi minden változott.
A nyelvoktatás a béka segge alatt hever: az angol tanár csak a szavakat taníttatta velünk: égszínkék tekintet, kábult arckifejezés, szivárványhártya, szigetelés, kivi madár, oxigén palack, árbóc... ezeket mind tudom.... de egy mondatot kinyögni nem tudnék, ha csak azt tudnám amit a tanár megtanít... nem tudom nyelvtanilag összetenni a mondatokat.... a tudásom legnagyobb része a sorozatokból van merítve.
A második nyelvet tanító néni is csapnivaló. Szavakba sem tudom önteni mennyire gyűlölöm. Év végén elértünk az ezévi tananyag második leckéjéhez (a nyolcból ha jól emlékszem). De úgy tanít, hogy minden, amit megtanít, az egyik fülünkön be, másikon ki. És ez már csak nem a  mi hibánk, ha a csoportban egy vagy két gyerek a kivétel ez alól. Az már azért szánalmas, hogy külön olasztanárral is csak egy négyest tud összekaparni az ember... Ráadásul ez a tanárnő (meg sem érdemli, hogy így hívjam) egész évben rá volt szállva mindenkire.... Nagyon elhitte, hogy tud fegyelmezni. Ehelyett mindenki totál pipa lett rá. Sokszor már kínunkban röhögtünk rajta. Az olyan beszólásain, hogy: tarthatatlan a viselkedésed! Nem hiszem el, hogy úgy áll a hajad, ahogy. Ne nézz ki az ablakon! stb...
Angol tagozatos osztály vagyunk.... legalábbis mi így hittük... Ehhez képest a természetföldrajzi tantárgyakat nyomatták úgy, hogy megszakadtunk. Nem csoda, hogy szinte mindenki gyűlölte a kémiát föcit. Kémiából az, hogy egy órán bezsebelt az osztály hat egyest, az nem csak minket, de a tanárt is minősíti. Alig értjük, hogy mikor miről van szó, mert szörnyen magyaráz a tiszteletreméltó (chh) tanár úr. Voltak olyan hétvégék, amikor végig a kémiát tanultam, hogy jól sikerüljön a dolgozatom, és sorra kaptam a hármasaimat a témazárókba. A kémia eleve egy nagyon nehéz tantárgy, de a tanár jó mókának tartja, hogy szivatós (csak hogy az ő szavaival éljek) kérdéseket tesz bele.
Például: milyen cukor van az almacukorban... (furcsállottam is a kérdést, hiszen az anyag során nem hangzott el ilyen.)
A: glükóz,
B: fruktóz (gyümölcscukor)
C: mindkettő,
D: egyik sem
A fruktózt írta be az emberek legtöbbje, hisz az alma egy gyümölcs, abban pedig gyümölcscukornak kell lennie. A tanár azonban közölte, hogy nincs ilyen, hogy almacukor, ez szívatós kérdés volt. Köszönjük.
Sőt mivel a tananyagot rengetegszer hiányosan adta le, mert "nincs idő" (furcsa módon a többi tanár be tudja úgy osztani az idejét, hogy legyen). És mivel hiányos volt a tanagyag rengetegszer kaptunk olyan kérdést, amit nem tanultunk. amikor egyszer közöltem a tanárral, hogy nem tanultunk az adott dologról, még engem szúrt le. Öt perc telt bele, hogy rájöjjön, igazam volt.
Földrajzból még annak is elment a kedve a Földünkről tanulni, aki addig odavolt a tantárgyért (mint én). A tanár az óra felét elbeszélte magában... mindenről, még témazáróknál is. Amíg beszélt nem kaptuk meg a lapokat, így nem tudtuk időben elkezdeni a kétoldalas dolgozatokat. Ezt a két oldalt úgy képzeljétek el, hogy mi csak egy címet kaptunk: Magyarország közlekedése, erről kellett mindent leírni, amit az ember tudott. Nem is tudom, hogy hogy osztályzott a tanár úr, de nekem általában azok a dolgozataim lettek ötösök, amik meghaladták az egy, másfél oldalt. Ha négyest kaptam, akkor azt általában azért mert: nem írta oda, hogy k.e vagy k.u. az évszámoknál, vagy éppen zavaros lett a dolgozatom (Budapest részeinél), amikor azt ugyanúgy írtam le, ahogy a könyvben volt. Ez a másik: az egész éves tananyagot a tankönyvből kellett leírnom, mert annyira össze-vissza diktált a tanár. Néha a három oldalas leckéket annyira lerövidítette, hogy a füzetben egy oldal lett. És ahhoz képest, hogy az egész könyvet kijegyzeteltem, és lehető legjobb tudásomat alkalmaztam a dolgozatoknál, év végén (utolsó héten) még külön témazárót kellett írnom, azért, hogy a jobb jegyet kaphassam. Nekem is meg még pár embernek. És amikor megkérdtem volna a tanár urat, hogy hadd csináljunk inkább kiselőadást, mert UTOLSÓ HÉTEN(!!) kedden három támazárót is írunk, az egész osztály előtt elkezdett kiabálni velem. Olyanokat mondott, hogy mennyire önző vagyok, és úgysem engedi meg, felejtsem el... Nem is értettem mire mondta, hisz a többieknek is segítség lett volna ha csak kiselőadást csinálnak, nem pedig magolnak még egy témazáróra a hétvégén.
A fizikáról már ne is beszéljünk. Ha jól számolom öt tanárunk volt ebben az évben, vagy volt, hogy tanárunk sem volt. Izgalmas volt. Az első tanárt lecserélték, a másiknak balesete volt, a harmadik, és negyedik csak néha beugrott helyettesíteni, az ötödiknek nagy nehezen sikerült leadnia az anyagot, ő maradt velünk év végéig. Nagyon aranyos volt, és nem is tanított rosszul, és követelni is csak azt követelte, amit leadott... Azonban még így is szenvednem kellett a négyesért. Nem mertem belegondolni, mi lesz jövőre, amikor majd azt a tanárt kapjuk, aki egész órán a padon ül, el sem magyarázza az anyagot, csak feladatokat oldat meg a gyerekekkel a táblánál. Azonban senki sem mer kimenni a táblához, mert ha valaki valamit elront, egyből kiröhögi a személyt, és lealázza. Sokan tapasztalták már ezt a csodálatos érzést. Az osztályunk másik felének a matektanárja elment a suliból, és ezt a tanár urat kapták meg. Azóta az osztály jegyei folyamatosan romlanak. Azt hiszem ezt nem kell kifejtenem.
Testnevelésből az új törvény miatt pedig heti öt volt. De a többi iskolában, ahol megérdeklődtem ezt, azt mondták, van választható sportág amit suli után kellett teljesíteni. Így csak heti három testnevelés óra van.Ezt nálunk miért nem tudták megoldani? Nekünk heti öt tesi van, ez plussz órákat jelent, plusz megterhelést. Ez a heti öt tesi csak akkor lehetne megoldható ha korszerű, nagy és sok tesiterme lenne a sulinak. Így  azonban sokszor futunk még ősszel a hidegben is a ligetben ami miatt én egyszer fülgyulladást kaptam. Azóta a fülem nagyon érzékeny, tehát egy életre szóló nyomot hagyott. Köszönöm neked Teleki!Ráadásul a testnevelés tantárgyat halálosan komolyan veszik a tanárok. Ami részben hasznos lenne, azonban így (tudomásom szerint) az egész osztályból egy ember kapott ötöst. Nem is tudjuk mit osztályoz sokszor a tanár úr. Egyszer esett meg velem, hogy kézilabdából, miután bedobtam a labdát, a tanár úr egyetlen hibára hívta fel a figyelmem: ne induljak meg a labda felé rögtön miután eldobom a labdát. Ezek után kettest adott. Egyszer amikor kérdőre vontam, hogy miért lett annyi a jegyem, amennyi, lekiabált, hogy ez az ő dolga, ő tudja. Amikor anyukám fogadóórán bement hozzá, és kérdőre vonta, hogy miért ad rossz jegyeket, azt mondta, ezzel akar buzdítani a jobbra. Nem is értem miből gondolta ezt. Hiszen a rossz jegyek után az osztály semmit nem csinált ha úgyis rossz jegyet kapnak a végén. Személyes példa, hogy a talajtornát egész decemberben gyakoroltuk négyen, teljesen szakszerűen, míg a többiek a padon ültek. Sőt, én fel voltam mentve rengeteg gyakorlat alól, mégis mindent megtettem, hogy jobb jegyet kapjak, így azt is megcsináltam, amit nem szabadott volna. A három barátnőm (akikkel gyakoroltunk) kettest, hármast, és négyest kaptak. Én is minden küszködésem ellenére is háromnegyedet kaptam, mint az a lány, aki végig a padon ült, és elszórakozta a feladatokat. Néha csak úgy odavágta, hogy: ezt nem csinálom, majd nevetett egyet. Még egy hónap gyakorlás után is csak négyest kaptam. Ekkor döntöttem el én is, hogy soha többet nem gyakorlok, mert semmi értelme, ha nem látom a jó végeredményét. Hozzáteszem, hogy testnevelésből is sokáig nem volt tanárunk.
Matematikából, irodalomból, nyelvtanból, töriből, médiából nem voltak nagyobb problémáim, de az sem volt tökéletes.
Az egyetlen tantárgy, amit nagyon jól tanított a tanárnő, az a biológia volt, amit nagyon szerettem.
Ezek az évek (az igazgatóváltás miatt) tényleg szörnyűek voltak, minket kilencedikben az akkori ballagók figyelmeztettek, hogy minél előbb menjünk át másik suliba. Most már teljesen megértem őket, és megfogadom a tanácsukat. Másoknak is csak ajánlani tudom, hogy addig menjenek, amíg tudnak.
Azóta a suliban rengeteg tanár ment el, és csak rosszabbak jöttek (kivéve a bioszt).
A suli omlik össze, és nincs pénz a felújításra.
Bővül azoknak az osztályoknak a száma, akiknek heti öt tesijük lesz, így nem lesz hely, ahol tornázhatnánk. A tanárok munkája legtöbbször csapnivaló.
A diákélet is szörnyű. Alig van érdekes program, nincs cserediákság (pedig három nyelvi osztály is van).
Rengeteg az óráink száma, más iskolában a 10. évfolyamosoknak sokkal kevesebb az órájuk (sehol sem tanítják egy évfolyamban egyszerre a négy természetföldrajzi tantárgyat).
A közmunkát is (amit Hoffman mama előírt) azt is egyedül kellett intéznem nagy részt, az osztályfőnöknek is csak egy kicsit köszönhetek. Mivel a munkát egyedül kerestem, egyedül vittem véghez, és még a szerződések miatt is én rohangáltam. Sőt az osztályfőnök kérésére még naplót is írtam a munkámról, amit a lusta osztályomat ismerve, alig csináltak meg páran. Ráadásul miután találtam munkát közölték, hogy minimum három szakterületen kell fontoskodnom. Eleget tettem az óhajuknak, mire azt is közölték, hogy nem szabadott volna az egészet az első évben megcsinálni. Drága iskolám (soha többet már) EZEKET NEM TUDTÁTOK VOLNA AZELŐTT KÖZÖLNI, HOGY MEGCSINÁLTAM AZ EGÉSZET?!
A suli weboldala egy nagy rakás kaka, semmit nem lehet rajta megtalálni, semmi tájékoztató nincs a faktokról, az érettségiről, a továbbtanulásról. Semmi.
Ebben az időszakban szorul a diák a legtöbb segítségre, hiszen most kell eldönteni ki mit akar kezdeni az életével. Tulajdonképpen 10.-ben el kell dönteni, hogy hol akar továbbtanulni a diák, hiszen ekkor kell dönteni, milyen felvételi tantárgyból akart emelt érettségit tenni. Azt kell felvenni faktnak. Nekem egy nap alatt kellett döntenem az életemről, mert semmiféle bevezetés nélkül kaptam egy lapot, hogy írjam rá, mit veszek fel faktak, azaz miből teszek emelt érettségit, azaz mi lesz a felvéteni tantárgyam, azaz hova akarok menni továbbtanulni. Ezzel még nagy baj nem is lenne, azonban közölték velem, hogy amit beírok, azon nem tudok majd változtatni. Még egyszer kössz Teleki baszd el a jövőmet is!
Eme okok miatt döntöttem úgy, hogy otthagyom ezt a sulit. Nem akarok többet szenvedni.